Rómer Múzeum – Várkazamata – Kőtár
A Múzeumok Éjszakáján idén is színes programok várják a látogatókat. Az előadások, koncertek, tárlatvezetések és interaktív játékok között minden korosztály megtalálhatja a kedvére valót.
Az Apátúr-házban – a Cowboyok és indiánok című kiállításhoz kötődően – a Cowboyok udvara nyílik meg az érdeklődők előtt, akik countrytánc-bemutatón vehetnek részt, lehetőségük nyílik tánctanulásra is, és akár a műbikalovaglást is kipróbálhatják.
Az Esterházy-palotában megvalósuló irodalmi stand up a reformkorba repít vissza. Az élő képregény keretében a Rómer Múzeum munkatársai megszemélyesítik és megszólaltatják a Petőfi és kortársai Győrben elnevezésű kiállítás szereplőit. A Cowboyok és indiánok című tárlathoz kapcsolódóan pedig különféle játékok szórakoztatják a legfiatalabb vendégeket.
A Fruhmann-házban a Cserépkályha-kiállításhoz kötődő előadások, kézműves foglalkozások és játékok várják a kicsiket és a nagyokat.
A Kreszta-házban a 2022-ben megújult Kovács Margit Állandó Kiállítást tárlatvezetés mutatja be az érdeklődő közönségnek.
A Magyar Ispitába ellátogatók a Megvesszük Győrt és bástyája mienk – A végvár törökkori ostromai című tárlathoz kapcsolódóan végvári vitéz bemutatót tekinthetnek meg muskétásokkal, ágyúdörrenéssel, illetve megismerhetik a 16. századi korhű viseleteket, fegyvereket és sátrakat.
A Püspöki Udvarbíróházban az Amulettől a szenes vízig – Sötét varázslatok kivédése és egyéb mágikus gyakorlatok emlékei a Kisalföldön című időszaki kiállítás nyílik meg a látogatók előtt, valamint különféle társasjátékok várják a kisebbeket és a nagyobbakat egyaránt.
A Vastuskós házban a Patkó Imre-gyűjtemény iránt érdeklődők előadásokat, beszélgetéseket hallgathatnak meg.
A Kőtárat különféle témájú tárlatvezetések keretében ismerheti meg a közönség, történelmi divatbemutató mutatja be a különböző történeti korok öltözködési szokásait, a török sarokban pedig a látogatók ízelítőt kaphatnak a török világ hangulatából, kulturális hagyományaiból. A családokat kincskereső és gyereksarok várja.
A Zsinagóga kettős kupolájának megtekintésére is lehetőség nyílik az érdeklődők számára. A kiállítóhelyen Selényi Károly István tárlatának megnyitójára kerül sor, Ország Lili gyűjteményét tárlatvezetés mutatja be. Az estét a RETROdzsem zenekar koncertje zárja.
MÚZÉJ+
A Győri Értéktár népszerűsítése című kiállítás tablói megtekinthetőek az alábbi kiállítóhelyeken: Apátúr-ház, Esterházy-palota, Fruhmann-ház, Magyar Ispita, Püspöki Udvarbíróház, Zsinagóga. Járd be az összes helyszínt, ahol Győr város páratlan, egyedülálló ékességeivel, értékeivel ismerkedhetsz meg!
INFORMÁCIÓK A BELÉPŐJEGYEKRŐL ÉS A HELYSZÍNEKRŐL
Belépőjegy:
A Múzeumok Éjszakája minden programjára és kiállítóhelyére érvényes:
felnőtt napijegy: 2.000 Ft
kedvezményes napijegy: 1.000 Ft
- nyugdíjas (érvényes igazolvánnyal),
- 70 év felettiek
- pedagógus (érvényes igazolvánnyal),
- diák (6. életévének betöltésétől 26. életévének betöltéséig, érvényes diákigazolvánnyal)
Ingyenes:
- 6. életévét be nem töltött kiskorúaknak,
- a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 4. § a) pontja szerinti fogyatékos személy és annak egy fő kísérője,
- a Győri Múzeumbarátok Köre tagok számára (érvényes igazolvánnyal)
ELŐVÉTELES JEGYÁRUSÍTÁS 2023. június 21-től:
- ESTERHÁZY-PALOTA /9021 Győr, Király u. 17./*
JEGYÁRUSÍTÓ HELYEK:
2023. június 24-én 17.45 órától
- APÁTÚR-HÁZ /9022 Győr, Széchenyi tér 5./
- ESTERHÁZY-PALOTA /9021 Győr, Király u. 17./*
- FRUHMANN-HÁZ /9022 Győr, Kiss János u. 9./*
- KRESZTA-HÁZ /9021 Győr, Apáca u. 1./*
- MAGYAR ISPITA /9022 Győr, Nefelejcs köz 3./*
- PÜSPÖKI UDVARBÍRÓHÁZ /9021 Győr, Apor Vilmos püspök tere 2./*
- VASTUSKÓS HÁZ /9022 Győr, Széchenyi tér 4./*
- VÁRKAZAMATA–KŐTÁR /9022 Győr, Bécsi kapu tér 5./*
- ZSINAGÓGA /9025 Győr, Kossuth L. u. 5./*
*bankkártyás fizetésre is van lehetőség
A programváltozás jogát fenntartjuk.
A szabadtéri események rossz időjárás esetén elmaradhatnak, kérjük aktuálisan tájékozódjon online felületeinken!
RÓMER FLÓRIS MŰVÉSZETI ÉS TÖRTÉNETI MÚZEUM
9022 Győr, Liszt F. u. 11.
Tel.: +36/20/425-2572
Programjaink
- előadás
- előadás
- egyéb
- tárlatvezetés
- egyéb
- tárlatvezetés
- egyéb
- gyermekprogram
- kiállítás
- kreatív foglalkozás
- egyéb
- gyermekprogram
- kiállítás
- attrakció
- egyéb
- gasztronómia