A szívre kattintva hozzáadhatja a programot a kedvenceihez. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.

Színről színre Petőfi

Időszakos kiállítás
kiállítás

A Színről színre Petőfi című múzeumpedagógiai tárlat már miliőjében igyekszik megidézni a költő életének „képzeletbeli színpadát”, ahogy ő fogalmaz Búcsú a színészettől című versében: elzárt Mennyországát.

Színről színre Petőfi című múzeumpedagógiai tárlat már miliőjében igyekszik megidézni a költő életének „képzeletbeli színpadát”, ahogy ő fogalmaz Búcsú a színészettől című versében: elzárt Mennyországát. 

Ezért a kiállítás három szekciója mellett megjelenik az a színpad is, amit Orlai Petrich Soma Petőfi Sándor Debrecenben című híres festménye nyomán rendeztünk be. Ezen enteriőr elemei megérinthetők, sőt, ha egy rövid, játékos nyomozás során szeretnénk ismereteket szerezni a kiállítás segítségével, úgy meg is kell érinteni azokat. 

A tárlat három szekciója Petőfi Sándor életének három, igen fontos szerepe köré rendeződik. Megismerhető Petőfi mint színész, mint költő és mint katona.  

A kiállításban megjelenített egyik legfontosabb műtárgyat a Déri Múzeum Irodalmi Tára őrzi. Ebben a versében (Dalaim) megfogalmazza költői hitvallását, mely szerint a verseket az ihlet és a képzelet szüli. E kézirat grafológiai vizsgálata nyomán az is megmutatkozik, milyen impulzív ember is volt Petőfi Sándor, ami levelezéseiben is tetten érhető. Ezekből hármat be is válogattunk a kiállításba, melyek jól rávilágítanak a költő személyiségének egyes vonásaira.

Fontos eleme a tárlatnak a Nánássy-színház, melyben Petőfi Sándor is fellépett. E színházat korabeli visszaemlékezések, színikritikák nyomán készítette el Szabó Anna Viola, a Déri Múzeum fotótörténész muzeológusa. S mivel ez egy múzeumpedagógiai tárlat, így a makett szintén megérinthető. 

A kiállítás szekciói három kiemelt műtárgy révén három korabeli debreceni helyszínt idéznek meg, ahova a múzeumpedagógiai játék el is vezeti a látogatókat, s amelyeknek segítségével így tágítjuk a múzeumi teret, és eljutunk egy rég volt Debrecenbe, Petőfi Debrecenébe. 

https://www.derimuzeum.hu/kiallitasok.php?id=77