A szívre kattintva hozzáadhatja a programot a kedvenceihez. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.

Róth Miksa üvegablakai nyomában Fényi Tiborral

2023. június 24. 18:00 – 19:00
egyéb
előadás
tárlatvezetés

Tudta, hogy Róth Miksa kétszer is elkészítette a Vajdahunyadvár festett üvegablakainak jó részét? Először az 1896-os Milleniumi kiállítás idejére, amikor az Alpár Ignác által tevezett Vajdahunyadvárat még „Történelmi főcsoport”-nak nevezték, és azzal csupán a kiállítás idején kívánták  bemutatni a magyar építészet évezredes múltját. Ezért eredetileg csak díszlet szerűen építették fel az épületcsoportot, benne jó néhány Róth üvegfestménnyel.

Azonban a budapestiek úgy megkedvelték a Vajdahunyadvárat, hogy emiatt egyre csak halogatták a lebontását, mígnem a századfordulót követően immár végleges anyagokból újra megépítették.

Ebbe az épületcsoportba Róth Miksa összesen közel másfélszáz üvegablakot festett. Alkotásaiból jó néhányat láthatunk még ma is, pedig az eltelt több mint száz év során háborúkat, idegen megszállásokat, forradalmakat, bombázásokat kellett átélniük a kő falaknál sérülékenyebb üvegfestményeknek.

Róth Miksa Vajdahunyadvárba készített ablakainak történetét meséli el, és az épületben sétálva azokat bemutatja Fényi Tibor, Róth Miksa monográfusa.