A szívre kattintva hozzáadhatja a programot a kedvenceihez. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.

A csillagos ég lakói

Állandó kiállítás
kiállítás

A Csillagos Ég Lakói címet viselő régészeti tárlatunkon a halál általános képét vázolták fel az alkotók. Ez a kiállítási egység három fő részből áll.

1. A látogatók egy téli, ködös erdőben tett séta során ismerhetik meg az elmúlt tízezer év halálhoz kötődő általános emberi és társadalmi jelenségeit. A bemutatott leletek Hajdú-Bihar megye területén kerültek elő.

2. A terem közepén egy Életfa belsejében berendezett – általunk megalkotott –  „Halálszentélyben” emeljük ki a halotti kultusz általános jelképi formáit: a búcsúzást, az utazást, az emlékezést, az ezeket megjelenítő tárgyakkal.

3. Az Életfából a galérián lévő égi szférába feljutva egy egyiptomi sírkamrába lép a látogató. Az égben lévő sírkamra a halállal kapcsolatos emberi fantázia egyik történetileg hiteles képét ábrázolja szimbolikusan: a halottak égi lakását, azaz a Csillagos Ég Lakóit.

A múzeum gyűjtőterületén főként az elmúlt húsz évben végzett ásatásaink eredményeit mutatja be a tárlat, sajátos nézőpontból. Időbeli keretei a középső neolitikumtól a magyar honfoglalás koráig terjednek. A  kiállítás a  szokásokon és a tárgyi emlékeken túl a temetkezéshez, a halálhoz, valamint a túlvilághoz kötődő szellemi hátteret, elképzeléseket is bemutatja. Ezen a ponton kapcsolódik a régészeti kiállításhoz a Déri Múzeum egyedülálló egyiptomi gyűjteménye. Ezt egy egyiptomi főúri sírkamrában ismerhetik meg a látogatók.

https://www.derimuzeum.hu/kiallitasok.php?id=21