A szívre kattintva hozzáadhatja a programot a kedvenceihez. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.

Botanikamánia

2025. június 21. 18:00 - 19:00
Jókai 200
tárlatvezetés

TEMATIKUS TÁRLATVEZETÉS   A mi szecessziónk című állandó kiállításban, Jókai Mór szellemét megidézve. Mi a közös Jókai Mórban, a romantikus regényíróban és a szecesszióban? A virágok, fák ismerete és kedvtelése! Említést teszünk Jókai kertészeti ismereteiről, az általa ültetett, telepített növényekről, s ezeket egybevetjük a szecessziós kiállítás tárgyain látható virágokkal, fákkal. Képzeletben újrateremtjük Ráth György (1828-1905), az egykori főigazgató kertjét – s kiderül az is, hogy miben hasonlított és tért el Ráth városligeti udvara Jókai (1825-1904) svábhegyi kertjétől. Ne feledjük, kortársak voltak és szédületes pályát futottak be mindketten. Ugyanakkor eláruljuk azt is, hogy a villában most kiállított tárgyak közül melyiket láthatta Jókai Mór az Iparművészeti Múzeumban, az Üllői úti épületben.

Dr. Horváth Hilda, művészettörténész, “A mi szecessziónk” című kiállítás kurátorának tematikus tárlatvezetése