Az ország legrégebbi vívótermében kialakított Vívómúzeum a Puskin Mozi felett, közel az Astoriához található.

A közel 100 éves vívóterem, a BEAC, a Bp. Haladás, 1957-től az OSC, tavaly óta pedig az Egyetemi Vívó Club vívóinak otthona és az itt 7 éve kialakított Vívómúzeum nem csak korhű, hagyományos berendezése és az ott fellehető tárgyi emlékek miatt érdemes megtekintésre, de olimpiai és világbajnokok sorát adta a vívósport számára, elég csak Kulcsár Győző, Juhász Katalin, Dömölky Lídia, Sákovics József, dr. Kausz István, dr. Nemere Zoltán, Gyuricza József, dr. Hámori Jenő és dr. Osztrics István nevét említeni, illetve olyan legendás edzők is dolgoztak itt, mint a világ vívósportjában is maradandó nyomot hagyó dr. Gerentsér László, dr. Bay Béla, Vass Imre, Szabó László, Sákovits József.

A Múzeumok Éjszakája alkalmából a ma is működő vívóteremben ismét megtekinthető megújult, minden évben népszerű programunk, egy békebeli, kosztümös pisztoly és kard párbaj (némi művér is folyni fog).

Lesz gyermekprogram, régi vívófegyverek bemutatója és lehetőség arra, hogy a látogatók relikviáit szakértőink értékeljék, és egy előadás az egyetemi vívás és az egyetemi vívóterem történetésről.

Marosi Ádám többszörös öttusa világbajnokkal, aki egyúttal egyéni országos bajnok vívó is, beszélgetünk az öttusázók és a vívás különleges kapcsolatáról, végül napkeltéig a bátor jelentkezők vívómaraton keretében tehetik próbára ügyességüket és kitartásukat.   

Várjuk Önöket sok szeretettel.

https://www.facebook.com/vivomuzeum

Párbaj a Vívómúzeumban

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
2023. június 24. 17:00 – 18:00
  • egyéb
  • gyermekprogram
  • kreatív foglalkozás
A Vívómúzeumnak helyet adó, közel 100 éves ma is működő vívóteremben a gyermekek és az érdeklődő felnőttek megismerkedhetnek a legeredményesebb… Tovább
2023. június 24. 17:30 – 18:00
  • előadás
  • kiállítás
  • tárlatvezetés
Az egyetemi vívás a a XIX. század végétől meghatározó tényezője volt a magyar vívósport kialakulásának, majd a világ élvonalába kerülésének. Rövid… Tovább
2023. június 24. 18:00 – 19:00
  • egyéb
  • kiállítás
  • kreatív foglalkozás
  • tárlatvezetés
Szakértőink saját fegyvergyűjteményük néhány darabját mutatják be az érdeklődőknek, illetve lehetőség lesz arra, hogy a látogatók a magukkal hozott… Tovább
2023. június 24. 19:00 – 20:00
  • egyéb
  • előadás
  • gyermekprogram
Balczó András, Fábián László, Madaras Ádám, Marosi Ádám - olimpiai és világbajnok öttusázók, akik a világszínvonalú magyar párbajtőr mezőnyben egyéni… Tovább
2023. június 24. 20:00 – 21:00
  • attrakció
  • előadás
  • színház
Minden évben egyik legnépszerűbb programunk a korabeli párbaj felidézése: egy rövid bevezető ismertető után a szereplők felelevenítik a párbajt… Tovább
2023. június 24. 21:30 – 2023. június 25. 03:00
  • attrakció
  • kreatív foglalkozás
Éjszakai párbajtőrvívás kifulladásig. Várjuk azokat a volt vívókat is, akik foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy milyen jó lenne ismét fegyvert… Tovább