Tájak, települések, emberek 19. századi tudástár és történelmi játszóház című kiállítás a Tolna megyei tájakon, településeken követi nyomon a folyók megregulázását, a vasútépítést, a piaci viszonyok megváltozását, az itt élt emberek szokásait, viseletét, életmódját, gazdálkodását. Liszt Ferenc négy szekszárdi látogatása is felidéződik. A művész Augusz Antallal való barátságának relikviája, a zongora, melynek rezonánslapjára Liszt és zenészbarátai 1865-ben bejegyezték nevüket. A képzeletbeli utazáson Garay János által megteremtett Háry figurája vezet bennünket.

A Vármegyeháza földszinti traktusának északi felében Szarkofágterem, Szekszárd középkori bencés apátsága, A szekszárdi megyeháza története című kiállítások láthatók.

Az emeleten A régi vármegyeháza világa című kiállítás felidézi a 19. század első felének hangulatát. A főispáni dolgozószoba, az empire szalon, a biedermeier női szalon, a könyvtár és a vadászterem során sétálva, mintha a vármegyeháza főispáni lakosztályába lépne be a látogató, vagy egy nemesi rezidencián járna.

Mattioni Eszter(1902-1993)  színpompás festményeit és hímesköveit bemutató tárlat alapját a festőművésznő által 1981-ben szülővárosának ajándékozott gyűjtemény teremtette meg. Esze Tamás (1903-1993) emlékszobája a Szekszárdon  született történész, irodalomtörténész, teológus szülővárosának adományozott könyvtárát és értékeit mutatja be .

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
2023. június 24. 18:00 – 19:00
  • tárlatvezetés
2023. június 24. 19:00 – 20:00
  • tárlatvezetés
2023. június 24. 20:00 – 21:00
  • tánc
  • zene
2023. június 24. 23:00 – 23:30
  • tárlatvezetés
Folyamatos program (2023. június 24. 17:00 – 20:00)
  • kreatív foglalkozás
Folyamatos program (2023. június 24. 20:00 – 2023. június 25. 00:00)
  • kreatív foglalkozás