A sümegi várhegy lábánál álló barokk püspöki palota ismét régi szépségében várja a látogatókat. Az épületben látható "Mennyei ügyek" című kiállítás, mely elnyerte a megtisztelő "Év kiállítása" szakmai díjat is,  egy 18. századi történetet jár körül, az építtető Padányi Biró Márton püspök élete mentén, mivel életrajza sokrétűen beszél a barokk világképről. A püspök dicsőséggel, művészettel, alkotásokkal, hitvitákkal vagy épp bukással tarkított életén végigutazva átfogó képet kaphatunk erről a korszakról. Megismerkedhetünk a sümegi „néma prédikáció”- freskóciklust megálmodó Padányi alakja mellett az azt alkotó „rokokó sztárfestő” Franz Anton Maulbertsch bécsi művész történetével is. A tárlat középpontjában ugyanis ez, a sümegi plébániatemplomban látható freskómű áll. A színpompás falképeken egyszerre jelennek meg földi és evilágon túli elemek. A palotában a két főszereplő – a püspök és a festő – legmélyebb részletekig menő megszemélyesítése olykor figyelemfelkeltő, olykor meghökkentő, kortárs módszerekkel történik. A palotában pedig rejtett zugok, titkos helyiségek, álcázott ajtók is megnyílnak a látogatók előtt. Az emeleten látható az ország legnagyobb rokokó kályhája, de a Padányi arcképét is rejtő, a tudományokat megjelenítő, gazdagon dekorált könyvtárszoba is igazi művészettörténeti kuriózumnak számít. A kiállítás egész területén további barokk és rokokó élmények várják a látogatót a megújult sümegi püspöki palotában.

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
2023. június 24. 18:00 – 23:59
  • egyéb
  • kiállítás
  • kreatív foglalkozás
  • trendben vagyunk
Múzeumok éjszakáján izgalmas kalandokra várjuk az éjszakai múzeumlátogatókat! - Szabadítsátok ki Marcit, a macskás bolondot! 9 teremnyi önfeledt… Tovább