Rómer Múzeum – Apátúr-ház

A Múzeumok Éjszakáján idén is színes programok várják a látogatókat. Az előadások, koncertek, tárlatvezetések és interaktív játékok között minden korosztály megtalálhatja a kedvére valót.

Az Apátúr-házban – a Cowboyok és indiánok című kiállításhoz kötődően – a Cowboyok udvara nyílik meg az érdeklődők előtt, akik countrytánc-bemutatón vehetnek részt, lehetőségük nyílik tánctanulásra is, és akár a műbikalovaglást is kipróbálhatják.

Az Esterházy-palotában megvalósuló irodalmi stand up a reformkorba repít vissza. Az élő képregény keretében a Rómer Múzeum munkatársai megszemélyesítik és megszólaltatják a Petőfi és kortársai Győrben elnevezésű kiállítás szereplőit. A Cowboyok és indiánok című tárlathoz kapcsolódóan pedig különféle játékok szórakoztatják a legfiatalabb vendégeket.

A Fruhmann-házban a Cserépkályha-kiállításhoz kötődő előadások, kézműves foglalkozások és játékok várják a kicsiket és a nagyokat.

A Kreszta-házban a 2022-ben megújult Kovács Margit Állandó Kiállítást tárlatvezetés mutatja be az érdeklődő közönségnek.

A Magyar Ispitába ellátogatók a Megvesszük Győrt és bástyája mienk – A végvár törökkori ostromai című tárlathoz kapcsolódóan végvári vitéz bemutatót tekinthetnek meg muskétásokkal, ágyúdörrenéssel, illetve megismerhetik a 16. századi korhű viseleteket, fegyvereket és sátrakat.

A Püspöki Udvarbíróházban az Amulettől a szenes vízig – Sötét varázslatok kivédése és egyéb mágikus gyakorlatok emlékei a Kisalföldön című időszaki kiállítás nyílik meg a látogatók előtt, valamint különféle társasjátékok várják a kisebbeket és a nagyobbakat egyaránt.

A Vastuskós házban a Patkó Imre-gyűjtemény iránt érdeklődők előadásokat, beszélgetéseket hallgathatnak meg.

A Kőtárat különféle témájú tárlatvezetések keretében ismerheti meg a közönség, történelmi divatbemutató mutatja be a különböző történeti korok öltözködési szokásait, a török sarokban pedig a látogatók ízelítőt kaphatnak a török világ hangulatából, kulturális hagyományaiból. A családokat kincskereső és gyereksarok várja.

A Zsinagóga kettős kupolájának megtekintésére is lehetőség nyílik az érdeklődők számára. A kiállítóhelyen Selényi Károly István tárlatának megnyitójára kerül sor, Ország Lili gyűjteményét tárlatvezetés mutatja be. Az estét a RETROdzsem zenekar koncertje zárja.

 

MÚZÉJ+

Győri Értéktár népszerűsítése című kiállítás tablói megtekinthetőek az alábbi kiállítóhelyeken: Apátúr-ház, Esterházy-palota, Fruhmann-ház, Magyar Ispita, Püspöki Udvarbíróház, Zsinagóga. Járd be az összes helyszínt, ahol Győr város páratlan, egyedülálló ékességeivel, értékeivel ismerkedhetsz meg!

 

INFORMÁCIÓK A BELÉPŐJEGYEKRŐL ÉS A HELYSZÍNEKRŐL

 

Belépőjegy:

A Múzeumok Éjszakája minden programjára és kiállítóhelyére érvényes:

felnőtt napijegy: 2.000 Ft

kedvezményes napijegy: 1.000 Ft

  • nyugdíjas (érvényes igazolvánnyal),
  • 70 év felettiek
  • pedagógus (érvényes igazolvánnyal),
  • diák (6. életévének betöltésétől 26. életévének betöltéséig, érvényes diákigazolvánnyal)

Ingyenes:

  • 6. életévét be nem töltött kiskorúaknak,
  • a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 4. § a) pontja szerinti fogyatékos személy és annak egy fő kísérője,
  • a Győri Múzeumbarátok Köre tagok számára (érvényes igazolvánnyal)

 

ELŐVÉTELES JEGYÁRUSÍTÁS 2023. június 21-től:

  • ESTERHÁZY-PALOTA /9021 Győr, Király u. 17./*
     

JEGYÁRUSÍTÓ HELYEK:

2023. június 24-én 17.45 órától

  • APÁTÚR-HÁZ /9022 Győr, Széchenyi tér 5./
  • ESTERHÁZY-PALOTA /9021 Győr, Király u. 17./*
  • FRUHMANN-HÁZ /9022 Győr, Kiss János u. 9./*
  • KRESZTA-HÁZ /9021 Győr, Apáca u. 1./*
  • MAGYAR ISPITA /9022 Győr, Nefelejcs köz 3./*
  • PÜSPÖKI UDVARBÍRÓHÁZ /9021 Győr, Apor Vilmos püspök tere 2./*
  • VASTUSKÓS HÁZ /9022 Győr, Széchenyi tér 4./*
  • VÁRKAZAMATA–KŐTÁR /9022 Győr, Bécsi kapu tér 5./*
  • ZSINAGÓGA /9025 Győr, Kossuth L. u. 5./*

*bankkártyás fizetésre is van lehetőség

A programváltozás jogát fenntartjuk.

A szabadtéri események rossz időjárás esetén elmaradhatnak, kérjük aktuálisan tájékozódjon online felületeinken!

RÓMER FLÓRIS MŰVÉSZETI ÉS TÖRTÉNETI MÚZEUM

9022 Győr, Liszt F. u. 11.

Tel.: +36/20/425-2572

www.romer.hu

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
Időszakos kiállítás
  • gyermekprogram
  • kiállítás
  • trendben vagyunk
Apátúr-ház folyosó 18.00–24.00 VÍZ + TARTÁS szemléletformáló kiállítás A Millennium Háza – NEO Kortárs Művészeti Tér kezdeményezésében a CAN… Tovább
2023. június 24. 19:00 – 19:45
  • előadás
Az Apátúr-ház barokk díszterme – Székely Zoltán múzeumigazgató, művészettörténész előadása A díszterem, a hajdani ebédlő freskói a győri születésű… Tovább
2023. június 24. 21:00 – 21:40
  • előadás
  • trendben vagyunk
… így neveltek a győri iskolákban anno a környezettudatosságra! A tudatosság örök trend. Az 1920 és 1945 között kiadott győri iskolai évkönyvek,… Tovább
2023. június 24. 22:00 – 22:30
  • előadás
  • gasztronómia
A cowboyok ’folyékony kenyere’ - Sörkóstoló A Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde előadással egybekötött kóstolója. A korlátozott létszámú sörkóstolón… Tovább
2023. június 24. 22:30 – 2023. június 25. 00:00
  • zene
Évcy & Old School Daddy’s zenekar koncertje A zenekar 2016 év elején alakult Győrben. Saját szerzemények hizlalják a repertoárjukat, főleg blues… Tovább
Folyamatos program (2023. június 24. 18:00 – 21:00)
  • attrakció
  • tánc
  • zene
Countrytánc tanulása a Rába-party Country Clubbal A Rába-parti Country Club 2017 óta működik Csikai Erika vezetésével. Az alapító táncosok közül… Tovább
Folyamatos program (2023. június 24. 18:00 – 2023. június 25. 00:00)
  • attrakció
  • kiállítás
  • tánc
  • zene
Műbikalovaglás és rodeós felszerelések kiállítása Az Apátúr-házban a Múzeumok Éjszakáján megelevenedik a Cowboyok udvara, mely az Esterházy-palotában… Tovább