Az emlékház Németh Kálmán (1903, Podolin – 1979, Budapest) szobrászművész életművét és képzőművészeti gyűjteményét mutatja be. Eredetileg a művész lakóháza, melyet a számára otthont adó településre, Fótra hagyott. Országosan védett kertje ma is a művész által gondozott szőlőkből és gyümölcsfákból áll. Kiválóan alkalmas rendezvények, múzeumpedagógiai foglalkozások megtartására. 

1982 óta rendelkezik működési engedéllyel, 2002 óta közérdekű muzeális kiállítóhelyként látogatható. A Németh Kálmán Emlékház a 2020. évi átminősítés eredményeként közérdekű muzeális gyűjteménnyé vált. Az állandó tárlat 9 kiállítóhelyiségben tekinthető meg, állandó, ezen belül nyári és téli nyitva tartással működik.

Kálmán nap: a klasszikus értelemben vett Kálmán napokat 1961 és 1978 között tartotta a szobrász és felesége, Zuna Edit a saját maguk által gondozott kertben. Ezeket az összejöveteleket kötetlen beszélgetések, spontán szereplések, szavalások és természetesen a jó hangulat jellemezte. Az emlékház munkatársai minden év október második vasárnapján egy emlékműsor keretein belül tisztelegnek Németh Kálmán előtt, mindig egy adott témakörhöz, évfordulóhoz kapcsolódva ünneplik személyét.

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
Állandó kiállítás
  • előadás
  • zene
Múzeumok Éjszakája a Németh Kálmán Emlékházban   Program: 17.30 Gyülekezés az emlékház országosan védett kertjében   18.00 Népzenei koncert:   Budai… Tovább