„A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ egy olyan nemzetközi kapcsolódású kulturális intézmény, amelynek két fő profilja van: a XX. század legjelentősebb hazai és nemzetközi képzőművészeti teljesítményeinek bemutatása, valamint a kortárs képzőművészet és vizuális kultúra aktuális irányzatainak, progresszív törekvéseinek, legjelentősebb hazai és nemzetközi képviselőinek reprezentatív megjelenítése.” A MODEM a mai napig azt az ambiciózus elképzelést szeretné a napi gyakorlatban megvalósítani, amit az indulásnál maga elé tűzött.

Kelet-Közép-Európa egyik legjobb infrastrukturális adottságokkal bíró, legnagyobb egybefüggő kiállítóterével rendelkező korszerű intézményeként a MODEM a következő évek során nemcsak a kortárs képzőművészeti szcéna, de az egész kulturális színtér megkerülhetetlen szereplőjévé kíván válni. A művészeti központ alkalmas arra, hogy azt is reprezentálja: a kultúra nemcsak egy-egy intézmény, de az egész város számára kiemelten fontos. Az egyik alapcélunk, hogy a MODEM ne csak egy kiállítótér legyen, hanem olyan tágabb szellemi tér, illetve fórum, ahová nemcsak a nézők, hanem a művészek is szívesen és rendszeresen visszatérnek.

A MODEM működésében elsődleges szempont a magyar művészeti életben elfoglalt és elfogadott karakterének újrarajzolása, olyan új elemek bevonása, amelyek mind a helyi közeg felé, mind a régiós, hosszabb távon pedig a szélesebb nemzetközi, kulturális tér irányában erősítik kapcsolatait, és egy sokszintű és sokirányú hálózatot rajzolnak ki, illetve működtetnek. Célunk egy olyan új narratíva kialakítása, amelyben a közgondolkodás a kortárs művészet szerepét illetően megváltozik: a mindennapok részévé tenni a képzőművészetet. Szakmai programunkban fontos cél a kortárs művészet műfaji sokszínűségének bemutatása, valamint a társművészetek különböző formában való megjelenése. A tematikus kiállítások kiválasztásában pedig nem csak a szorosan vett képzőművészeti teljesítmények kerülnek reflektorfénybe, hanem az építészet vagy akár a társadalomtudomány.

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
Állandó kiállítás
  • kiállítás
Keserü Károly 1977–1981 között a debreceni Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában tanult. 1986-ban Molnár Évivel kivándorolt Ausztráliába. Az… Tovább
Állandó kiállítás
  • kiállítás
A tárlat a művészi újrajátszások – ún. artistic reenactmentek – működés- és létmódját, antropológiai, szociokulturális, (művészet)történeti… Tovább
Állandó kiállítás
  • kiállítás
A Vonal Mentén a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ gyűjteményének intézményen belüli állandó tárlata. Az eltelt 16 év tudatos… Tovább
2023. június 24. 16:30 – 17:30
  • gyermekprogram
A két kiskakas korosztály: óvodás kortól – 5. osztályig Volt egyszer egy kisfiú, aki nagyon szerette a pöttyöket és a négyzeteket. Éppen ezért bármit… Tovább
2023. június 24. 16:30 – 19:35
  • film
  • zene
Re:make művek a MODEM-ben A filmrajongó közönségünknek egy rendhagyó programmal is készülünk. A MODEM harmadik emeleti kiállítóterét átalakítjuk… Tovább
2023. június 24. 16:30 – 17:30
  • attrakció
Az idei kiemelt kiállításunkhoz kapcsolódva filmrendezőkkel, sportolókkal és rocksztárokkal beszélgetünk az újrajátszásról és az újrakezdésről. A… Tovább
2023. június 24. 16:30 – 17:30
  • gyermekprogram
Családi művészeti nevelési program Horváth Zsuzsival és Bereczki Csabával 
2023. június 24. 17:00 – 18:00
  • attrakció
Annak örömére, hogy a MODEM első alkalommal vesz részt muzeális intézményként a Múzeumok Éjszakáján, exkluzív bejárásra, műtárgyrakTOUR-ra várjuk… Tovább
2023. június 24. 17:30 – 18:30
  • zene
Az Arco Nobile vonósnégyes 2005-ben alakult a debreceni Kodály Filharmonikusok tagjaiból. Mindannyian felsőfokú zenei végzettséggel rendelkezünk és… Tovább
2023. június 24. 17:30 – 18:00
  • színház
Színházi etűd csak itt, csak most, csak Önöknek, csak kétszer Egy, a tárlat inspirálta színházi kollázst láthat majd a mélyen tisztelt nagyérdemű… Tovább
2023. június 24. 18:00 – 19:00
  • tárlatvezetés
Keserü Károly 1977–1981 között a debreceni Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában tanult. 1986-ban Molnár Évivel kivándorolt Ausztráliába. Az… Tovább
2023. június 24. 18:30 – 19:30
  • attrakció
Annak örömére, hogy a MODEM első alkalommal vesz részt muzeális intézményként a Múzeumok Éjszakáján, exkluzív bejárásra, műtárgyrakTOUR-ra várjuk… Tovább
2023. június 24. 19:00 – 20:00
  • tárlatvezetés
Keserü Károly 1977–1981 között a debreceni Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában tanult. 1986-ban Molnár Évivel kivándorolt Ausztráliába. Az… Tovább
2023. június 24. 19:00 – 20:00
  • tárlatvezetés
A Re:Re tárlat a művészi újrajátszások – ún. artistic reenactmentek – működés- és létmódját, antropológiai, szociokulturális, (művészet)történeti… Tovább
2023. június 24. 20:00 – 21:00
  • tárlatvezetés
Keserü Károly 1977–1981 között a debreceni Péchy Mihály Építőipari Szakközépiskolában tanult. 1986-ban Molnár Évivel kivándorolt Ausztráliába. Az… Tovább
2023. június 24. 20:00 – 21:00
  • attrakció
  • előadás
A budapesti Hot Paprika Comedy és a MODEM tavaly indított nagysikerű programsorozatából a Múzeumok Éjszakáján 1 órás szünetnélküli best of… Tovább
2023. június 24. 20:00 – 20:30
  • színház
Színházi etűd csak itt, csak most, csak Önöknek, csak kétszer Egy, a tárlat inspirálta színházi kollázst láthat majd a mélyen tisztelt nagyérdemű… Tovább
2023. június 24. 20:00 – 21:00
  • attrakció
Annak örömére, hogy a MODEM első alkalommal vesz részt muzeális intézményként a Múzeumok Éjszakáján, exkluzív bejárásra, műtárgyrakTOUR-ra várjuk… Tovább
2023. június 24. 20:30 – 21:30
  • gyermekprogram
A reremanók Korosztály: 6-11 éves korig Egy picinyke erdő mélyén éltek a reremanók. Nevüket onnan kapták, hogy mindent szerettek utánozni és… Tovább
2023. június 24. 21:00 – 22:00
  • attrakció
  • zene
Hip-hop, basszus ütemek, elektronika, scratch, film- és népzenei elemek, csipetnyi komolyzene és nyomokban jazz... ezek mesteri elegyét, hozza el a… Tovább
2023. június 24. 22:00 – 23:00
  • tárlatvezetés
A Re:Re tárlat a művészi újrajátszások – ún. artistic reenactmentek – működés- és létmódját, antropológiai, szociokulturális, (művészet)történeti… Tovább
2023. június 24. 23:00 – 23:45
  • tárlatvezetés
A Re:Re tárlat a művészi újrajátszások – ún. artistic reenactmentek – működés- és létmódját, antropológiai, szociokulturális, (művészet)történeti… Tovább
2023. június 24. 23:00 – 23:45
  • attrakció
Annak örömére, hogy a MODEM első alkalommal vesz részt muzeális intézményként a Múzeumok Éjszakáján, exkluzív bejárásra, műtárgyrakTOUR-ra várjuk… Tovább
Folyamatos program (2023. június 24. 16:30 – 21:00)
  • gyermekprogram
Alkotósarok gyerekeknek
Folyamatos program (2023. június 24. 16:00 – 23:59)
  • attrakció
  • film
  • gasztronómia
  • gyermekprogram
  • kreatív foglalkozás
  • tárlatvezetés
  • zene
A különleges tárlatvezetések, performatív előadások, formabontó kerekasztal-beszélgetések és egész napos művészetpedagógiai foglalkozások mellett… Tovább