A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Vármegyei Levéltára két szomszédos, egybenyitott, gyönyörűen felújított műemléképülete Székesfehérvár belvárosában található. Mindkét épület a 19. században épült, a Szent István tér 2-es számú nőnevelő intézetként működött, a 3-as számú épület pedig lakóházként funkcionált a levéltár 1979-es beköltözésig. Intézményünk évről-évre megnyitja kapuit a Múzeumok Éjszakája látogatói előtt, ilyenkor a programok mellett az érdeklődők megcsodálhatják például a valamikori nőnevelő intézet kápolnáját, díszudvarát és egyéb tereit is.

„Beszélő dobozok”

 

Székesfehérvár a rádiógyártás fellegvára

Rádiótörténeti kiállítás, előadás és beszélgetés

 

 

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
Időszakos kiállítás
  • kiállítás
Rádiótörténeti kiállításunkon munkatársunk, Kóger László rádiógyűjteményéből láthatnak a látogatók egy szubjektív válogatást. Számára kedves, vagy… Tovább
2023. június 24. 19:00 – 20:00
  • előadás
Dr. Demeter Zsófia: Rádiótelep Székesfehérváron. Élt 80 évet, 1924-2004
2023. június 24. 20:00 – 21:00
  • egyéb
A beszélgetés meghívott vendégei: Papp Kálmán a székesfehérvári rádióállomás volt vezetője és dr. Demeter Zsófia történész. A beszélgetést moderálja… Tovább
2023. június 24. 21:00 – 22:00
  • tárlatvezetés
Saját gyűjteményéből a kiállítást bemutatja a levéltár munkatársa, Kóger László.