A Kállay Gyűjtemény 1993. március 10-én nyitotta meg kapuit a Széchenyi utca 1. szám alatt, a Nyírvíz Palota második emeleti lakásában. A gyűjteményt dr. Kállay Kristóf (1916-2006), dr. Kállay Miklós (1887-1967) magyar királyi miniszterelnök elsőszülött fia, a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagykövete alapította, római emigrációban létrejött magángyűjteményéből, amelyet 1989-90-ben szülővárosának adományozott.

 A Kállay Gyűjtemény az eltelt évek alatt az adományozók körének bővülésével, a folyamatosan újabb és újabb adományokkal, több algyűjteménnyel rendelkező múzeumi egységgé fejlődött, 2007. november 9-én pedig muzeális intézménnyé vált.

2020-ban megújult és látványos kiállításokkal várja a múzeumbarátokat és érdeklődőket a Bessenyei tér 15. szám alatt lévő Kállay-házban.

A Kállay Gyűjtemény algyűjteményei közül kiemelkedő helyet foglal el a rendjelgyűjtemény. Ebben a gyűjteményben napjainkban 38 féle rend, valamint kitüntetés insigniái találhatóak meg, amelyek 13 európai, illetve 4 közép- és dél-amerikai országból származnak, 12 magyar eredetű, valamint a Habsburg-birodalmi korszakból való. Döntően az adott kitüntetés első vagy második fokozatai, aranyból és ezüstből, vagy aranyozott ezüstből valók, illetve brillantírozott ezüstök. Közülük nem egy darab hazai közgyűjteményekben máshol nem lelhető fel. Ezek közé tartozik az 1764-ben alapított Magyar Királyi Szent István Rend nagykeresztje a csillaggal, az 1429-ben alapított Aranygyapjas Rend XIX. századvégi rendjel típusa, az 1918-ig fennállt Brünni „Maria Schul” Nemesi Kisasszonyintézet díszjele, a Máltai Lovagrend Érdemrendjének nagykeresztje a csillaggal, az 1941-1944 között létezett Horvát Zvonimir Király Koronája Rend nagykeresztje a csillaggal, valamint a közép- és dél-amerikai rendjelek. Ezek mellett a gyűjtemény őrzi dr. Kállay Miklós miniszterelnöknek és fiának, dr. Kállay Kristófnak a kitüntetéseit, rendjeleit is.

Az iparművészeti kollekció gazdag és széles skálájú. Kiemelkedik közülük egy millenniumi díszmagyar szablya az 1890-es évekből, mely egy bécsi munka II. Rákóczi György erdélyi fejedelem szablyája után, smaragd és rubin kövekkel díszítve. A viseletek közül érdemes megemlíteni Sir Frederic Duncan (1859-1929) bécsi angol követ diplomataruháit, valamint az ő fia, Sir Oliver Duncan (1892-1965) elegáns báli öltözetét, illetve Sebastiano Baggio (1913-1993) kardinális papi öltözeteit az 1970-80-as évekből, Barcs György (1906-1992) máltai lovag kukulláját, és a szerencsével határos módon megmaradt Kállay díszmagyar mentéket. Az iparművészeti kollekciót gazdagítja a Dietrich-hagyaték is. A Kállay családdal leányágon rokon Ilosvay Ferenc (1914-1990) vadászíró özvegye, Johanna Dietrich (1929-2017) a Kállay család tagjaival együtt 1993-tól folyamatosan gyarapította a Kállay Gyűjteményt családi fotókkal, férje személyes tárgyaival, kéziratokkal és folyóiratokkal. Nagyapja, Oscar Dietrich (1853-1940) bécsi arany- és ezüstműves még meglévő hagyatékából az ötvös festményével együtt vitrinnyi szép ezüst tárgyat adományozott a Kállay Gyűjteménynek.

A Kállay Gyűjtemény 1998-ban az alapító segítségével jutott hozzá egy értékes, 3x2 m méretű oltárképhez, mely egykor a kállósemjéni római katolikus templomban volt és komoly restauráláson esett át.

Játék-film-játék

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
Állandó kiállítás
  • kiállítás
A Kállay Gyűjtemény állandó kiállítása három tematikus egységből áll. A rendjelgyűjtemény 38 féle rend, valamint kitüntetés insigniái találhatóak meg… Tovább
Állandó kiállítás
  • kiállítás
A Kállay házban kapott helyet Nyíregyháza várostörténeti kiállítása, mely interaktív módon mutatja be Nyíregyháza fejlődésének történetét a… Tovább
Időszakos kiállítás
  • kiállítás
A Kecskeméti Katona József Múzeum Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely több mint 100 éves játékokkal érkezett a nyíregyházi Kállay házba. A… Tovább
2023. június 24. 18:00 – 18:40
  • gyermekprogram
  • zene
A gyerekeknek szóló előadás egy játékos interaktív sajátosan Dolák-Salys humorba ágyazott koncert, amelyen a felnőttek is jól szórakoznak. A műsorban… Tovább
2023. június 24. 19:00 – 19:40
  • gyermekprogram
  • zene
Marvel szuperhősök, mint Amerika kapitány, Fekete Párduc, Thor, Pókember és Venon látványos kaszkadőr ugrásokkal, interaktív játékokkal, énekes,… Tovább
2023. június 24. 20:30 – 21:10
  • előadás
  • tárlatvezetés
Dolák-Saly Róbert kivetített tárlatvezetése a Kállay Gyűjteményben őrzött családi fotókról.
2023. június 24. 22:30 – 2023. június 25. 00:00
  • zene
Kállay-Saunders Band 90 perces élő koncertje. Kállay-Saunders András a nagykállói Kállay család leszármazottja. Ezzel a koncerttel méltó módon vesz… Tovább
Folyamatos program (2023. június 24. 16:00 – 2023. június 25. 00:00)
  • gyermekprogram
  • kreatív foglalkozás
A Tekerd! csoport egy fiatalokból álló közösség, akik Lego kockákból hoznak létre művészeti alkotásokat, táblaképeket. 2014-ben alakult meg, vezetője… Tovább
Folyamatos program (2023. június 24. 16:00 – 2023. június 25. 00:00)
  • gyermekprogram
  • kreatív foglalkozás
Egész este kézműves foglakozásokon vehetnek részt a gyerekek és a felnőttek. Újrahasznosítható anyagokból, hulladékokból készítünk játékokat.
Folyamatos program (2023. június 24. 16:00 – 2023. június 25. 00:00)
  • egyéb
  • gyermekprogram
A Méhecske játéktér „Gondolkodjunk nagyban” nevű óriás logikai játékokból álló játékparkja egész este a gyerekek és játékos kedvű felnőttek… Tovább