JNSZ Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség

A polgári védelmi, katasztrófavédelmi kiállítás egy, az 50-es évek végén épült háromszintes vasúti óvóhelyen várja a látogatókat. Az épület, az emberi létfenntartást biztosító berendezéseivel is „kiállítási tárgy”.

„Éjszakai kaland az óvóhelyen” LÉGOLTALOMTÓL A KATASZTRÓFAVÉDELEMIG kiállítás

Az egész évben ingyenesen látogatható kiállítás a Szövetség által létrehozott gyűjtemény segítségével mutatja be a polgári lakosság háborúk és más katasztrófák elleni védekezését, a védekezés érdekében létrehozott szervezeteket, azok fejlődését az 1900-as évek elejétől napjainkig. Valódi időutazás, korabeli berendezések, eszközök idézik fel a rettegett háborús légicsapások időszakát. Megszólalnak a szirénák, felölthető a menekülőkámzsa, gázálarc, és a látogatókra boruló sötétségben, a két és félméteres falak közé zárva életre kel az elvarázsolt labirintus. A kijáratnál a katasztrófavédelem szakemberei mutatják be a háztartásban előforduló vegyi anyagok kockázatait.

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
Állandó kiállítás
  • kiállítás
  • tárlatvezetés
A tárlatvezetés folyamatos, kis csoportokban, vagy akár egyénenként is. A zegzugos belső térben olyan érzése van az embernek, mintha visszaröpülne az… Tovább
Időszakos kiállítás
  • kiállítás
Az épületbe belépve I. világháborús katonai kitüntetéseket tekinthetnek meg a látogatók a Kunszentmártoni Gyűjtőklub tagjainak gyűjteményéből. 
2025. június 21. 18:00 - 21:00
  • kiállítás
Milyen veszélyei vannak a háztartások többségében, a hétköznapi munkák során használt vegyi anyagoknak? Milyen probléma lehet abból, ha egymással… Tovább
Folyamatos program (2025. június 21. 16:00 - 21:00)
  • gyermekprogram
A gyermekeknek szakemberek mutatják be a tűzoltó gépjáműfecskendő felszereléseit, működését és kipróbálhatják a tűzoltást játékos formában egy modell… Tovább