A szívre kattintva hozzáadhatja a programot a kedvenceihez. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.

A vadászat aranykora Magyarországon - Vadászat a 19-20. században. Megújult állandó kiállítás!

Állandó kiállítás
kiállítás

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapítása óta (1896) foglalkozik a hazai vadászati kultúra és a vadgazdálkodás bemutatásával, népszerűsítésével és kutatásával. Az intézményben, a Vajdahunyadvár gótikus termeiben nyílt meg az ország első állandó vadászati kiállítása a millenniumi ünnepségeket követően, amely egyedülállóan gazdag gyűjteményi anyagával azóta is várja az érdeklődőket. 
A 2019 júniusában megújult kiállítás célja, hogy a több mint száz évre visszatekintő hagyományokat folytatva megismertessük a látogatókkal magyar vadászat múltját és tradícióit, a vadászatban elért eredményeket, valamint a Kárpát-medence vadfaunáját. Emellett arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy Magyarország – a 19. századtól, majd a világháborúk okozta hatalmas károkat követő sikeres vad- és erdőgazdálkodásnak köszönhetően a 20. század második felétől ismét – vadászati nagyhatalomnak nevezhető. A kiállítás három teremben, három tematika mentén mutatja be a hazai vadászat legsikeresebb, eredményeken leggazdagabb időszakát.

Az első teremben a vadászatban használt fegyverek és egyéb felszerelési tárgyak különböző válfajaival, és a technikai fejlődés különböző állomásaival ismerkedhetnek meg a látogatók. Az érdeklődők olyan különleges műtárgyakat is szemügyre vehetnek itt, mint például gróf Széchenyi István vadászpuskája vagy a múzeum orvvadászeszköz-gyűjteménye, amely az egész országban egyedülálló tárgykollekciót képez. A tárlat második tematikus egységében, a múzeum világviszonylatban is kiemelkedő trófeagyűjteménye, illetve a Magyarországon egykor és többségében ma is vadászható apró- és nagyvadfajok bemutató diorámák láthatók. 
A Vajdahunyadvár talán legimpozánsabb kiállítóhelyiségének, a Trófeateremnek kiállítási koncepciója hű maradt a múzeum eredeti, megnyitásakor kialakított elgondolásához, ugyanakkor a látogatók több újdonságot is felfedezhetnek. Az új trófeák mellett például egy vaddisznókat bemutató szekcióval bővült a kiállítás.

A tárlat harmadik, Az eb a vadász kutya nélkülcímű egységében képzőművészeti alkotásokon keresztül mutatjuk be a vadászkutyák sokoldalúságát és legjellegzetesebb kutyafajtákat. A kiállításrész külön foglalkozik a kopózással, a falkázással, az agarászattal, a kotorékozással és a solymászattal. Az érdeklődők az állat tematikájú rézmetszetek legnagyobb mesterének tartott Johann Elias Ridinger alkotásainak impozáns kollekcióját, valamint ifjabb Vastagh György anatómiailag hiteles kutyaszobrait is megtekinthetik. Nem kizárólag a vadászkutyák jellegzetes fajtajegyeit tanulmányozva így, hanem az ebek páratlan szépségét is.