A szívre kattintva add hozzá a programot a kedvenceidhez! A kedvencek menüpontban rendezhetők, nyomtathatók a kiválasztott programok.

Az antik temető titkai

2021. június 26. 22:00 – 23:00
előadás

Egyedi helyszín: Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom altemploma

Az antik temető titkai

Az előadás bevezetéseként  -annak érdekében, hogy térben és időben is elhelyezzük a látogatókat- röviden összefoglaljuk Pannonia római kori történetét, majd ezen belül is a dunai limes jelentőségét, részletesebben kitérve Contra Aquincum erődjére.
Ezt követően, mintegy a tartomány belső településeinek kapcsán térünk át Sopianae városára, illetve a fő témára: Sopianae késő római ókeresztény temetőjének kiemelkedő vallástörténeti jelentőségére, a különleges temetői építményekre, valamint a bibliai és ókeresztény témájú falfestményekre, ókeresztény szimbólumokra.

 

Előadó: Kálóczi Lola történész-örökségmenedzser

A pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nkft. közreműködésével létrehozott esemény

Az előadást követően a program résztvevői Kálóczi Lola történész társaságában megtekintik a Contra Aquincum-i tábor parancsnokának szobáját, majd közösen felkeresik a templom toronykilátóját, ahonnan megcsodálhatják az éjszakai Budapest csodálatos panorámáját.
A karszalaggal rendelkező látogatók a programot követően 10% kedvezményt kapnak a közeli Monk's Bistrot étteremben a számla végösszegéből (Piarista köz 1.)