Wosinsky Mór Múzeum
Tolnavármegye múzeumát 1895-ben alapították. Első igazgatója, intézményünk névadója Wosinsky Mór, európai hírű régész, aki múzeumszervezőként elérte, hogy a gyűjtemény elhelyezésére egy neoreneszánsz stílusú múzeumpalota létesüljön, ami 1902-ben nyitotta meg kapuit. A megye történetét bemutató állandó kiállításoknak ma is ez az épület ad otthont.
A tolnai táj évezredei az őskortól a honfoglalásig című régészeti kiállítás az e tájon élt emberek életmódváltozásait mutatja be. A tárlat számos kiemelkedő értékű és jelentőségű leletet sorakoztat fel, közte egy mamutborjú csaknem teljes csontvázást, az őskor vadászközösségeit felidézve. A későbbi korok is gazdag látnivalókkal szolgálnak. A bronzkori kányai kocsiurna nemcsak kimunkált szépsége, de tudományos értéke miatt is figyelemre érdemes tárgy. A római, illetve népvándorláskor is gazdag örökséget hagyott hátra. Többek között a Tamásiban előkerült római házi szentélyt Fortunának, a szerencse istennőjének szobrával, illetve a regölyi kincsleletet, amely egy alán fejedelemnő gazdagon díszített arany ékszereit tartalmazza.
Örökségünk. Tolna megye évszázadai című tárlat az Év Múzeum pályázat különdíjas alkotása, nyolcszáz éve történetét örökíti meg az államalapítástól a 19. század közepéig. A kiállítás első egysége a kereszténység emlékeit mutatja be a hajdani szekszárdi bencés apátság falai közé invitálva a látogatókat. A későbbiekben láthatjuk hogyan éltek elődeink a kora Árpád-kor gödörházaiban, milyen volt egy 15. századi nemes otthon, hogyan dolgozott egy török kézműves vagy éppen egy magyar fazekas.
Tovább haladva, bemutatjuk a tájat, amely az ideérkező német telepeseket fogadta a török utáni újrakezdés évszázadában. Felidézzük a mezővárosok vásári forgatagát, a falvak hangulatát a faluvégi korcsmával. Betekintünk a nemesi kúriák biedermeier hangulatú világába.
Megelevenedett képek. Egy kisváros a századfordulón című kiállítás szekszárdi sétára invitálja a látogatókat a 19-20. század fordulójára. A vasútállomásról a városközpont felé haladva, elsőként a zsinagóga mór stílusú épülete, majd a múzeum neoreneszánsz palotája tűnik fel. A Kaszinó Bazár szecessziós elemekkel díszített üzletsorán patika, divatáru-, óra- ékszer-, szatócsbolt és fotóműterem kapott helyet. A Garay téren 1898-ban, Garay János szobrának felavatási ünnepén, már a Lechner Ödön tervei alapján átépített szálloda várta a vendégeket. A vármegyeháza és a katolikus templom mellett, a református negyeden keresztül, a szőlődombok között jutunk el a híres búcsújáróhelyre, 18. századi Remete-kápolnához.
Különböző korosztályokat vár a megújult, interaktív múzeumpedagógiai foglalkoztatótér, ahol múzeumi órákon, kézműves foglalkozásokon, történelmi játszóházi programokon, filmvetítéseken, előadásokon vehetnek részt az érdeklődök.
Múzeumok Éjszakája 2024
Programjaink
- kiállítás
- attrakció
- attrakció
- előadás
- tárlatvezetés
- attrakció
- attrakció
- gyermekprogram
- kreatív foglalkozás
- egyéb
- tárlatvezetés