Az ÚjMűhely Galéria hosszú évtizedek óta a szentendrei művészet egyik emblematikus kiállítótere. A Szentendrei Grafikai Műhely autentikus helyszínén, a galéria második emeletén kiemelkedő minőségű szitanyomatok készültek Lipták Mihály nyomdamester vezetésével. A lokálpatrióta, szentendrei művészek mellett a kezdetektől lehetőséget kaptak itt azon kiemelkedő kortárs alkotók is a bemutatkozásra, akik valamilyen módon kapcsolódtak a kultikus művészeti központhoz. Így a magyar kortárs művészet kiváló grafikusai és képzőművészei valódi műhelyként használták a helyet.

Keserü Ilona 1979 és 1984 közötti alkotói időszakában jelentős szerepet játszott Szentendre, ahol a Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész a Szentendrei Régi Művésztelep nyári műterembérlőjeként aktívan részt vett a város művészeti életében is, az egykori Grafikai Műhelyben pedig számos szitanyomatot készített. Jelen tárlat helyszínének elődje, az egykori Műhely Galéria 1983-ban adott helyet Keserü Ilona Rajzok, szitanyomatok című önálló grafikai kiállításának.

A felújított ÚjMűhely Galéria megnyitásának alkalmából Keserü Ilona Szentendréhez köthető grafikáit mutatjuk be, melyek közt kiemelt helyet kapnak a Szentendrei Teátrum előadásaihoz is készített jelmez- és díszlettervei.

A Múzeumok Éjszakája alatt az ÚjMűhely Galéria 21:00-ig látogatható. 

 

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
Időszakos kiállítás
  • kiállítás
A szentendrei ÚjMűhely Galériában 2022. június 24-én nyílik meg a ViszontLátás – Kortárs ön/arcképek című kiállítás, mely közvetlen, személyes, intim… Tovább
2022. június 25. 13:00 – 14:00
  • egyéb
A Szentendre Fő teréről, az ÚjMűhely Galériától indulva bejárjuk a festők városa ikonikus helyszíneit és megismerjük a leghíresebb alkotókat! A séta… Tovább
2022. június 25. 14:30 – 17:30
  • kreatív foglalkozás
Kóstolj bele a festészet fortélyaiba és technikáiba Knyihár Amarilla festőművész, a Szentendrei Régi Művésztelep művésze vezetésével.  Az eseményre… Tovább
2022. június 25. 14:30 – 17:30
  • kreatív foglalkozás
Kóstolj bele a festészet fortélyaiba és technikáiba Knyihár Amarilla festőművész, a Szentendrei Régi Művésztelep művésze vezetésével.  Az eseményre… Tovább
2022. június 25. 16:00 – 17:00
  • zene
Rafael Mário akusztikus koncertet ad az ÚjMűhely Kávézó udvarában.