MEGÚJULT MAGYARORSZÁG EGYIK LEGLÁTOGATOTTABB IKONIKUS HELYSZÍNE: A TIHANYI BENCÉS APÁTSÁG

A Tihanyi Bencés Apátságot a negyedik magyar államfő, Árpád-házi I. András (1046-1060) alapította 1055-ben. Kiemelkedő jelentőségű helyszíne ez hazánknak: két királyunk – I. András és IV. Károly – életének fontos eseményei kapcsolódnak ide; alapítólevele a legkorábbi, eredeti állapotában fennmaradt magyarországi oklevél, amelynek latin szövege tartalmazza első magyar szavainkat; találkozóhely Kelet- és Nyugat-Európa között, a keleti és a nyugati kereszténység között; égbemutató két tornya a Balaton minden részéből látható; valamint a magyar filmes világ kedvelt helyszíne, gondolhatunk itt Bujtor István nagysikerű, korszakos filmjeire. A Tihanyi Királykripta (korábbi nevén: altemplom) az egyetlen kárpát-medencei uralkodói temetkezőhely, amely eredeti állapotában megmaradt és megtalálhatóak benne az alapító király és családja temetkezéséhez kapcsolódó maradványok. A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum egész évben nyitva van: a történelmi terek és a látványos, interaktív, egytucat nyelven megismerhető kiállítás sokakat vonz szerte a világból. Az apátság a környék egyházi életének fontos találkozóhelye, több, erre alkalmas közösségi térrel. 

A Tihanyi Bencés Apátság komplex felújítása hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország ikonikus épülete, amely évente mintegy másfélszázezer látogatót fogad, a jövőben is lelki, kulturális és vallásturisztikai központként szolgálja az ide érkező hazai és külföldi látogatókat. A hozzánk érkezők megújult környezetben tekinthetik meg a magyar középkor és az apátság történetét bemutató állandó kiállítást, valamint az időszaki kiállítást, ami ezen a nyáron a balatonfüredi Anna-bál 200 éves jubileumához kapcsolódva mutatja be a tihanyi bencések mint a fürdőhely tulajdonosainak kreatív szerepét a reformkori Balatonfüred életében. 

A szerzetesközösség szeretettel várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakája programjaira, a különleges hajnali és esti sétákra, a hangversenyekre és az idegenvezetésekre, amelyek keretében megtekinthetik a megújult tereket!

Múzeumok Éjszakája a Tihanyi Apátságban - A bencés szerzetesek és az Anna-bál

Múzeumok Éjszakája a Tihanyi Bencés Apátságban
2025. június 21. szombat

1. A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum ezen a napon 09.00-tól 18.00-ig ÉS 19.30-tól 23.00-ig fogadja a látogatókat.
A látogatás tartalma: bemutatkozó film, barokk templom, 11. századi helyreállított Királykripta, a templom alatti 18. századi szerzetesi kripta (KURIÓZUM!), interaktív történeti kiállítás, a frissen megnyílt „Elegancia és hagyomány – A tihanyi bencések a füredi Anna-bál két évszázadában” c. látványos, patinás kiállítás.

2. A tihanyi bencések, a füredi savanyúvíz-gyógyhely és az Anna-napi táncmulatságok

A tihanyi bencések, a füredi savanyúvíz-gyógyhely és az Anna-napi táncmulatságok c. séta a Tihanyi Apátság középkori és barokk tereiben; kulturális, zenei, gasztronómiai élmények a 19. század Balatonfüredről: az Anna-bál megidézése

Indulási időpontok: 19.30, 20.30, 21.30
A program időtartama: 120 perc
Gyülekező 10 perccel a kezdési időpont előtt a templom melletti látogatóközpontban.
A séta programja:
- a bemutatkozó film megtekintése a látogatóközpontban
- a 2025 tavaszára 11. századi fényében ragyogó Tihanyi Királykripta, I. András negyedik magyar király (1046-1060) temetkezőhelyének megtekintése Gál Sámuel bencés szerzetessel,
- a 18. századi barokk szerzetesi kripta megtekintése,
- a belső udvarban, virágillatban, kulturális, zenei és gasztronómiai élmények a 19. századból, a füredi Anna-bálok idejéből, Katona Csaba történésszel, valamint Bujtor Balázzsal és Kovács Erikával
- újragondolt különleges báli ételek és italok kóstolója
- a frissen megnyílt „Elegancia és hagyomány – A tihanyi bencések a füredi Anna-bál két évszázadában” c. látványos, patinás kiállítás bejárása Szlavkovszky Mariann történész, kurátor vezetésével

Részvételi díj: 6900 Ft, diákoknak: 5900 Ft.

a 19.30-as vezetésre: https://whitelabel.skiplin.hu/hu?id=f1c329fc-bd58-4d02-9180-7baca9db1242&default=7bf03298-06b1-4070-b7fb-7f27791f34f3

a 20.30-as vezetésre: https://whitelabel.skiplin.hu/hu?id=f1c329fc-bd58-4d02-9180-7baca9db1242&default=6f118371-1714-472b-8406-69740a55bf98

a 21.30-as vezetésre: https://whitelabel.skiplin.hu/hu?id=f1c329fc-bd58-4d02-9180-7baca9db1242&default=6100e99a-04b9-4e07-84a9-01a0c6b7ca36

Szeretettel várunk mindenkit!

Programjaink

A kiválasztott programot hozzáadhatja a kedvenceihez, ha a program címére, majd a program oldalán a narancssárga szívre kattint. A Kedvencek menüpontban rendezhetők és kinyomtathatók a kiválasztott programok.
2025. június 21. 19:30 - 23:00
  • film
  • gasztronómia
  • kiállítás
  • tárlatvezetés
  • zene
A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum ezen a napon 09.00-tól 18.00-ig ÉS 19.30-tól 23.00-ig fogadja a látogatókat.A látogatás tartalma: bemutatkozó film,… Tovább