Bajor Gizi Színészmúzeum

A Bajor Gizi Színészmúzeum 1952-ben Gobbi Hilda kezdeményezésére alakult, ma az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállítóhelye. Az eredetileg földszintes neobarokk házat Beyer Rudolf, Bajor Gizi fivére vásárolta meg 1928-ban, a művésznő alakíttatta át nagystílű villává Országh Béla építészmérnök terve alapján. Bajor Gizi 1933 elején költözött ide, majd harmadik férjével, Germán Tibor fül- és gégeorvossal osztotta meg emeleti lakrészét.Bajor Giziék otthona csakhamar a budapesti művészvilág kedvelt találkozóhelyévé vált. A szalonból a második világháború legsötétebb korszakában menedékház lett. Itt élte át a vészkorszakot Germán Tibor, Budapest ostromát Dióssy Antal, Nagyajtay Teréz és Tamási Áron.1951. február 12-én – a gyászjelentés szerint gyógyíthatatlan betegségben tragikus hirtelenséggel elhunyt Bajor Gizi. A nyomok kettős öngyilkosságra utaltak. A boncoláskor kiderült, hogy Germán Tibor agykéregsorvadásban szenvedett. A hozzátartozók szerint – s ez lett aztán a hivatalos álláspont – Germán azt képzelte, hogy felesége megsüketül, s ettől való félelmében meggyilkolta, majd magával is végzett.

A színésznő halálának első évfordulóján nyílt meg a Bajor Gizi Színészmúzeum. Az első kiállítás Bajor Gizi, Jászai Mari és Márkus Emília ereklyéit mutatta be a közönségnek. Az évek során a villa többi helyisége is felszabadult, így időről időre új múzeumi termeket alakítottak ki. A múzeum az ezredforduló után teljesen átalakult: 2002-ben az emeleten, majd 2010-ben a földszinten nyílt új tárlat: a „Szép ház, nagy park közepén…” című állandó kiállítás a ház egykori tulajdonosának, Bajor Gizinek és a múzeumot alapító Gobbi Hildának állít emléket. A múzeum földszintjén a színháztörténeti múzeum gyűjteményéből összeállított időszaki tárlatok jeles színházi eseményekről emlékeznek meg, kiemelkedő színházművészek pályafutását mutatják be. Az emeleten a Kulisszák között című állandó kiállítás a színházi alkotófolyamatot bemutatva vezeti végig a látogatót a magyar színháztörténet kiemelkedő pillanatain, idézi fel a színházművészet felejthetetlen alkotóit.

Programjaink

Állandó kiállítás |kiállítás
Bajor Gizi és Gobbi Hilda pályáját valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum történetét bemutató állandó kiállítás.   Bajor Gizi 1933.... Tovább »
Időszakos kiállítás |kiállítás
Hősök tere Száz éve született Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós (centenáriumi kiállítás) Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós személyében... Tovább »
18:00 - 01:00
|előadás, gyermekprogram, kreatív foglalkozás
Családi programok: 18-22 óra: Vitéz László Bábjáték Automata gyerekeknek 18-01 óra: kézműves foglalkozás (ékszerkészítés és filmes... Tovább »
18:00 - 01:00
|attrakció, egyéb
Garázsvásár- lebontott kiállítások fölöslegessé vált tárgyainak kiárusítása KVÍZ-JÁTÉk nyereményekkel
18:00 - 19:00
|zene
NESZ - a Nemzeti Színház színészzenekar koncertje Közreműködik: Mátyássy Bence, Herczegh Péter, Katona Kinga,Szabó Sebestyén László,... Tovább »
19:15 - 19:45
|attrakció, előadás, színház
Feletted az ég - Gábor Miklós emlékezik (rendező: Tózsa Mikolt)  Rendhagyó színházi etűd I. A legifjabb  színészgeneráció... Tovább »
19:30 - 20:30
|kiállítás, tárlatvezetés
Találkozás Gábor Miklóssal. Szubjektív tárlatvezetés Tucsni András rendezővel a Hősök tere - Gábor Miklós 100 kiállításban.  
20:00 - 21:30
|egyéb
BESZÉLGETÉS „Hősök tere”- Száz éve született Bessenyei Ferenc és Gábor Miklós Vendégeink: Keleti Éva fotóművész, Gulyás Dénes... Tovább »
21:30 - 22:15
|tárlatvezetés
Találkozás Bessenyei Ferenccel. Szubjektív tárlatvezetés Gelencsér Gábor esztétával a Hősök tere - 100 éve született Bessenyei Ferenc... Tovább »
22:00 - 23:00
|attrakció
Bajor Gizi-szeánsz I. szobaszínházi előadás a tetőterasz manzárdjában A villa egykori lakóját, a Nemzeti Színház neves színésznőjét... Tovább »
22:00 - 00:00
|film
Kertmozi a Filmarchívum válogatásában Képek a magyar némafilm történetéből és egyéb régiségek  aFilmarchívum gyűjteményéből... Tovább »
22:30 - 23:00
|attrakció
Alattad a föld - Bajor Gizi búcsúzik (rendező: Tózsa Mikolt) Rendhagyó színházi etűd II. A ma fiatal színészek emlékeznek egykori... Tovább »
00:00 - 01:00
|attrakció, színház
Bajor Gizi-szeánsz II. szobaszínházi előadás a tetőterasz manzárdjában Bajor Gizi szerepében: Papp Kinga Lívia A Bajor-villa... Tovább »
00:00 - 02:00
|zene
Kis éji zene a Kolibri Színház művészeivel (Bornai Szilveszter és Mészáros Tamás) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős zenés-... Tovább »