You can add your selected programmes to Favourites by clicking the heart icon. In Favourites, you can sort and print the programmes.

Szőke Nikoletta dzsesszénekesnő

2023. June 24. 18:00 – 18:30
zene

Szőke Nikoletta 18 évesen jött rá, hogy szeretne éneklést tanulni. Akkor már teljesen az éneknek akarta életét szentelni. Eleinte Szakcsi Lakatos Róbert triójával lépett fel, majd egyre több más együttessel is szerepelt. Nem telt el fél év 2002-es énektanulmányai megkezdésétől, amikor a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában debütált. 2003 márciusában bemutatkozott a Márványteremben is. 2018-ban Kökény Attilával és Szakcsi Lakatos Róberttel az Életre kel című dallal az elődöntőig jutottak. Három és fél év tanulás – közben folyamatos koncertezés – után jelentkezett a Montreux-i Jazz Festival-ra, a Shure Montreux Jazz Voice Competition-ra, amit meg is nyert, és még a közönségdíjat is megkapta. Első magyar énekesként 2006-ban részt vett New Yorkban a Jazzoktatási Világszövetség által 33. alkalommal megrendezett konferenciáján, és koncertje volt a Hiltonban és a Wynton Marsalis által vezetett Dizzy's Clubban. 2006 nyarán zenekarával Montreux-ben a fesztivál nyitónapján koncertezett. Hat lemeze jelent meg Japánban, hetedik önálló albuma 2017 tavaszától kapható Japánban, az Egyesült Államokban és Európa sok országában. Énekelt Bobby McFerrinnel, Kurt Ellinggel, Michel Legrand-nal

"Szeretek úgy felmenni a színpadra, hogy most aztán mindent beleadunk, „lebontjuk” a házat, és szeretek úgy lejönni a műsor végeztével, hogy ez meg is történt." /Szőke Nikoletta/

helyszín: Barokk csarnok