1908-ban nyitották meg a nagyközönség előtt a múzeumnak és könyvtárnak is otthont adó Kultúrpalotát, a mai Savaria Múzeum épületét. Az intézmény régészeti, néprajzi, történeti és természettudományi gyűjteményeiben mintegy félmillió tárgyat őrzünk.  Régészeti műtárgyaink között nemzetközi mércével is kiemelkedő helyet foglalnak el a Sé melletti őskori település, a velemi kelta fellegvár vagy az antik Savaria életét bemutató kincsek és leletek. Itt található Közép-Európa legnagyobb pannon korú ősnövénygyűjteménye, de hazai viszonylatban kimagasló példányszámú növény-, rovar- és puhatestű-gyűjteménnyel is büszkélkedhetünk. A történettudományi gyűjtemény a 17. századi céhes műtárgyaktól kezdve a dualizmuskori Szombathely emlékein át egészen a rendszerváltást felidéző tárgyakig mutatja be Vas vármegye történelmét. 
 
A Savaria Múzeum emeleti termeiben a Változó kultúrák a változó tájban című régészeti, föld- és őstörténeti kiállítás a Nyugat-Dunántúl, szűkebben véve Vas megye földtörténetét, őskori településtörténetét és legszebb régészeti emlékeit tárja a látogató elé, a római teremben pedig az ókori város mindennapjait ismerhetik meg az érdeklődők a Savaria – római város a Borostyánkő úton (Kr. u. 1-4. sz.) című, interaktív eszközökkel kiegészített látványos kiállításban. A következő termekben a népvándorlás- és középkori régészeti emlékek a hunok, a germánok, az avarok és a megtelepedő magyarok hagyatékából származnak – Sabaria/Szombathely és Vas megye korábbi székhelye, Vasvár és környéke ásatásaiból. Az épület alagsorában római kőtár (lapidarium) mutatja be Savaria római kori kőemlékeit.
A múzeumban változatos tematikájú időszaki kiállításokkal, rendezvényekkel várjuk a vendégeket. Felnőtt látogatóink mellett az iskolai és óvodai csoportoknak élményt adó múzeumpedagógiai foglalkozásokat kínálunk.

Programmes