Intézményünk 2023-ban is megnyitja az Északi Járműjavító Dízelcsanokának kapuit teljesen megújult, tartalommal, melynek idén is  a szemléletformálás, a tudomány és a technikatörténet vívmányainak élményközpontú bemutatása a célja.  Az autentikus csarnokban, mely egykor a vonatok javítóműhelye volt, most több mint száz  kerékpár mutatkozik be.

Történeti gurulások

A  „Bringára váltva” című kiállítás egyedi megközelítésben mutatja be a kerékpározás történetét, fejlődését és társadalmi vonatkozásait. A látogatók bepillantást nyerhetnek a kerékpáros kultúra kialakulásába, a korai kerékpárok tervezésébe. Megtudhatják mi volt pontosan és milyen gyorsan közlekedett egy Hobby Horse, hogyan lehetett egy igazi velocipédre felülni. A kiállítás interaktív elemek, animációk és szimulációk segítségével kalauzolja végig az érdeklődőket a két keréken gördülő drótszamarak fejlődésén.

Programmes